1964 augusztusában 22.000 mérföldes turné következett. Négy hónap alatt négy kontinens több mint 50 városában játszott a Beatles. Amerikában a hisztéria bizarrabb volt, mint valaha. Dallasban a rajongók betörtek a repülőtéri kifutópályára, és felkapaszkodtak a zenekar bérelt Lockheed Electrájának szárnyaira. A különleges turnérelikviák között szerepeltek a Beatles szállodai lepedői is, több száz kicsi négyzetre szeletelve, az eredetiséget igazoló nyilatkozattal együtt bekeretezve. Egy Kansas City-i koncertért a zenekar 150.000 dollárt (mai árfolyamban több mint 1,5 millió fontot) kapott. Amerikában ennél többet soha nem fizettek egyetlen koncertért.

John, Paul, George és Ringo különböző cselekre kényszerültek, hogy túlságosan lelkes rajongóik ne tudják követni a mozgásukat. „A Cow Palaceből (San Francisco) egyszer alig tudtunk elmenekülni” – mondta Ringo. „A tömeg előreözönlött, és körülvette a limuzint, amiben lennünk kellett volna. Benyomták a tetejét. Bele is halhattunk volna, de biztonságban voltunk egy mentőautóban, hét engerész társaságában. Úgy kellett kicsempészni minket abban az időben.”

A turné Angliában folytatódott, és az év végi karácsonyi Beatles-show-val fejeződött be a londoni Hammersmith Odeonban: esténként két koncert, húsz napon át. A turnémenetrend kimerítő volt, a Parlophone ennek ellenére egyenesen visszazavarta őket a stúdióba, hogy még karácsony előtt ki tudjanak jönni egy kislemezzel és egy albummal. Ez a séma működött aztán a zenekar egész karrierje során: albumaik több mint fele az év utolsó két hónapjában jelent meg.

Az I Feel Fine kislemez, amely egyik albumon sem szerepelt, az év végén világszerte a listák élére került. George gitárjának jajongása finoman beletorzul egy dallamos riffbe. E dalt a Beatles addigi legérettebb kislemezeként tarthatjuk számon.

A Beatles For Sale borítóján ennek ellenére mogorva arcok láthatók – talán annak jeleként, hogy túl keményen dolgoztak a sikerért. A Baby’s In Black és a Dylan hatását mutató I’m A Loser az együttes pesszimista oldalát mutatták, amit az I Want To Hold Your Hand és az 1963-as vidám slágerek korábban elrejtettek. Visszatekintve nyilvánvaló, hogy ezekből a felvételekből hiányzott az első három album átütő energiája. A címnek is kettős jelentése volt, amit nem volt nehéz megérteni – a Beatles élvezte önmaga kiárusításának anyagi előnyeit, de már akkor felismerték, hogy mindent nem lehet eladni.