A Revolver a turnézástól való megszabadulás csodálatos eredménye volt. A lemezborítón régi hamburgi barátjuk, Klaus Voorman vonalas rajzainak, főleg karikatúráinak pszichedelikus kollázsa volt látható, továbbá az önbizalom kiemelkedő megnyilvánulása – olyan híres volt a „Csodanégyes”, olyan természetes az albumot megelőző várakozás, hogy a Beatles nevét nem is írták rá sehol.

      Az album – mely komolyan az első LP volt, amely megérdemelte az album megnevezést – George Taxmanjével, ezzel a félreérthetetlen társadalmi kommentárral indul, majd azonnal ritmust vált Paul klasszikus balladájával, az Eleanor Rigbyvel, mely egyidejűleg kislemezen is megjelent, hátoldalán a Ringo énekelte Yellow Submarine-nal. John kalandozó ihlete vezetett a drog-befolyásolta She Said She Saidhez és a robbanékony zárószámhoz, a Tomorrow Never Knows-hoz, melynek visszafelé játszott gitárhangjai az eljövendő pszichedelikus korszakot is inspirálták.

      A karácsonyi piacra kijött egy brit album, mely az A Collection Of Beatles Oldies ímet viselte: nagylemezen meg nem jelent számokat gyűjtött össze: She Loves You, From Me To You, We Cab Work It Out, I Feel Fine, Bad Boy, Day Tripper, Paperback Writer és I Want To Hold Your Hand. Megfelelő lezárása volt ez egy korszaknak, mely visszahozhatatlanul megváltoztatta a popzenét, nem volt azonban kétséges, hogy ennek a korszaknak be kellett fejeződnie.

      Az első nyilvánvaló változás – a rajongók még mindig újabb turnékat vártak – az volt, amikor John egymaga elutazott Spanyolországba, hogy Játsszon Dick Lester How I Won The War című filmjében.

Nyers, fekete komédia volt ez, támadás a háború ellen, melyben John Gripweed közlegény szerepét játszotta. A szerephez rövidre kellett vágatnia a haját, s – mivel rettentő rosszul látott – drótkeretes szemüveget viselt. A haj és a szemüveg maradtak a forgatás befejezése után is. A gomba-frizura eltűnt, és jobb is volt így.

      George volt a következő távozó. A még mindig csak 23 éves George – aki feleségül vette a segédszínésznőből modellé lett Patti Boydot, akivel az A Hard Day’s Night forgatása közben ismerkedett meg

 – nekivágott Indiának, hogy megkeresse a gurukat, akik valóban játszanak szitáron. Zarándoklatához le kellett ráznia magáról a szupersztárlét csapdáit és láncait, hogy alázatosabb szerepet vállalhasson Ravi Shankar tanítványaként belemerülhessen a jóga filozófiájába és gyakorlataiba. Látogatása ironikus módon fordított hatással is járt: sztárt csinált Ravi Shankarból, aki aztán maga is turnézni kezdett.

      Paul a maga módján menekült a Beatlestől, falakkal és őrökkel védett St. John’s Wood-i házában – kőhajításnyira a z Abbey Road-i stúdióktól – élte a londoni gentlemanek életét, s zenét írt a The Family Way

című új brit filmhez. A többiekhez hasonlóan Paul is bajuszt növesztett, s a korabeli divatnak megfelelő, Swinging London Carnaby Streetjén beszerezhető mű-katona holmikat hordott. Ringo eközben csak jólérezte magát otthon Surreyben, ahol feleségével és újszülött fiúkkal, Zakkel letelepedett.