Nehéz elképzelni, mit látott a felső középosztálybeli Epstein ebben a rongyos rockbandában. Egy átlagos Cavern-koncerten a Beatles ivott, evett, dohányzott, sőt még néha hátat is fordított a közönségnek, és magának játszitt – vagy a lányoknak, akiket haza akartak vinni. Félénk természete ellenére Epstein átverekedte magát a tömegen, hogy beszéljen Lennonnal, akiről ránézésre azt gondolta, hogy a banda vezetője. Nem volt ugyan gyakorlata a rockműfajban, de magas gázsit ígért a fiúknak, valamint azt, hogy mint Észak-nyugat-Anglia egyik legnagyobb lemezkereskedője, latba veti a befolyását, és megpróbál valamelyik komoly brit lemezcégtől szerződést szerezni a számukra. Végső soron megígérte a Beatlesnek, hogy híressé teszi őket. A band összes tagja a rá jellemző módon reagált: McCartney udvarias volt, Lennon tiszteletlen, a többiek pedig szkeptikusan vigyorogtak, de azért egyhangúan úgy döntöttek, hadd próbálkozzon.

Lennon cinizmusát némileg megingatta, amikor Epstein – ígéretéhez híven – egy barátján keresztül elintézte, hogy a Decca Records A&R-nél 1962 Újév napján meghallgassák a bandát. Új utazási menedzserük, Neil Aspinall szállította őket Londonba a teherautójával, de félúton eltévedtek a sűrű havazás miatt. Végül délelőtt 11-re érkeztek meg a Decca-stúdióba. Az egyórás meghallgatás alatt 15 számot vettek fel, amelyeket Epstein válogatott össze oly módon, hogy a lehető legátfogóbb képet mutassák az együttes zenei képességeiről. Rock’n’roll, C&W, slágerlistás dalok és három Lennon-McCartney-szerzemény, a Hello Little Girl, a Like Dreamers Do és a Love Of The Loved szerepelt a műsorban. Utánuk a London Barking nevű elővárosból érkezett Brian Pole&The Tremeloes következett meghallgatásra, s a Beatlest egykettőre kizavarták a stúdióból, mehettek vissza Liverpoolba.