Vörös fonalat keresve
2004.12.19. 13:35
A felvételek eközben céltalanul folytak tovább a stúdióban, s ennek híre az új albumot repesve váró zenei sajtóba is kiszivárgott. Hónapokon át fel-felröppentek hírek az album küszöbön álló megjelenéséről. Ezeket aztán mindig megcáfolta egy „hivatalos szóvivő”, kijelentvén, hogy a Beatles akkor adja ki az albumot, amikor készen vannak vele, nem előbb.
Márpedig a Beatles nem volt készen. A stúdióbeli közös játékból dalok formálódtak, de a zenekar egyik tagja sem érezte, hogy bármi is összetartaná a gyűjteményt, s a Revolver után úgy tűnt, mindenképpen szükség van valami vörös fonalra, ami összetartja az anyagot.
Először felbukkant egy humoros dal, amit Paul még a Cavern-időkben írt, a When I’m Sixty-Four. Mindenben különbözött ettől a Day In The Life, ami John és Paul közösen szerzett – ez ekkoriban már ritka dolog volt -, s aminek az volt a sorsa, hogy az egyik legeredetibb és legnagyobb hatású számuk legyen. George és Ringo zavartan figyelték, hogy Paul megrendel egy 40 tagú zenekart, és megkéri George Martint: vezényeljen le egy 12 ütemes szekvenciát, amiben minden zenész hangszere leghalkabb, legmélyebb hangjaiból indulva fokozatosan építkezik a leghangosabb, legmagasabb csúcsig. John azt mondta, „zenei orgazmust” akar hallani.
Az eredmény más volt, mint bármi, amit poplemezen hallani lehetett. Koncepció viszont még mindig nem volt – amíg Paul elő nem jött a könnyed-mégis-szomrú Sergeant Pepper’s Lonely Hearts Club Banddel, amiből később az album címadó dala lett.
A dal képei és érzése megújult izgalomba hajtották a zenekart. Mi lenne, ha úgy prezentálnák az albumot, mintha Sergeant Pepper vette volna fel? Megpróbálhatnának hangeffektusokat keverni hozzá, hogy úgy hangozzék, mint egy élő koncert. „Ettől kezdve” – mondta George Martin – „olyan volt, mintha Peppernek saját élete lenne.” Ez az egyszerű ötlet a Sergeant Pepper’s Lonely Hearts Club Bandet a hangfelvétel történetének egyik mérföldkövévé változtatta.
Nem a Beatles volt az első zenekar, amelyik a pszichedelikus generáció számára készített albumot. Az USA nyugati partján a Grateful Dead állt a világszerte gyorsan terjedő hippikultúra középpontjában, míg a Big Brother nad The Holding Companyhez hasonló együttesek szabad kísérleteket folytattak koncertjeiken a fényshow-val, hogy az LSD hatását megpróbálják látványban reprodukálni.
A Beatles hatása azonban nagyobb volt, mint bármelyik popegyüttesé a történelembem, így aztán a Sergeant Pepper’s Lonely Hearts Club Band maradt fenn, mint a kései 60-as évek időkapszulája, melyben ott van a kor stílusa és törekvése.
|
Peter Blake's original sketch for the Sgt. Pepper's Cover |
|