Csak szeretetre van szükséged
2004.12.19. 14:59
A modern kommunikációs technológia lehetővé tette a Beatles számára pályafutása csúcsán, hogy az egész világon terjessze az úgynevezett „szeretet nyarának” üzenetét. Az Our World volt az első műsor, amit műholdon át közvetítettek 1967. június 25-én, s az Egyesült Királyság képviseletére a Beatlest választották: All You Need Is Love című, erre az alkalomra komponált dalukat adták elő.
A zenekar barátai társaságában több mint 200 milliós (feltehetőleg inkább 400 milliós) hallgatóság előtt játszott. 13 tagú zenekar kísérte őket, a háttérénekesek között pedig ott volt Jane Asher, Mike McCartney, Pattie Harrison, Mick Jagger, Mike Faithfull, Keith Richard, Graham Nash, Eric Clapton és Keith Moon. Ez volt a zenekar szórakosztatóipari karrierjének csúcsa. De a siker nem tartott sokáig.
Augusztusban meglehetősen gúnyosan fogadták a Beatles elköteleződését az indiai guru, Maharishi Mahesh Yogi mellett, aki meghívta őket a walesi Bangorba, egy konferenciára, hogy beavassa a fiúkat tanításaiba.
Az ismerkedésért nagyrészt George a felelős, aki indiai útja során találkozott Maharishival, de Johnból is lelkes megtért lett. A nyilvánosság előtt akkoriban úgy látszott, hogy Paul és Ringo is nagy reményeket fűz ehhez a bizarr keleti prófétához, de a Beatlesen belül már megmutatkoztak a véleménykülönbségek, amiket a bangori utazás csak felerősített.
Bár sokan csak nevettek rajta, a dolog pontosan illett a new-age hippikultuszhoz. Az indiai mandalák díszítette lakásokban az indiai mantra és a szitárzene volt a legújabb divat. A Beatles ráhangolódott és kiszállt, és Maharishi üzenetének megvolt az értelme: „Ugyanazt mondja az életről és a világegyetemről, amit Jézus és Krisna és mind a nagyfiúk… A lényeg, hogy nem a múlttal vagy a jövővel kell foglalkozni, a lényeg, hogy a jelennel kell boldogulni.”
Régi menedzserüket, Briant vették ezzel semmibe. Brian Epstein – akit Beatles-körökben szeretetteljesen csak Eppyként emlegettek – majdnem hat éve igyekezett John, Paul, George és Ringo guruja lenni.
Szerette őket, osztozott félelmeikben és törekvéseikben. Eleinte az ő tudása és üzleti tapasztalata tette a zenekart híressé, de amikor a Beatles 1966 augusztusában utolsó koncertjét játszotta, mér nem azok a kamasz fiúk voltak, akiket felfedezett.
|