Allen Klein hamar rájött, hogy az Apple-t nem lehet megmenteni. Munkáját gyors és könyörtelen kirúgásokkal kezdte. A pénzügyi gondok 1969 során is folytatódtak, s a Beatles Lew Grade médiamogul is zaklatta – az ő Associated Television (ATV) nevű cége vásárolta fel a Northern Songs egy részét. Mire az Abbey Road megjelent, gyakorlatilag az ATV tulajdonába kerültek a Beatles dalai, cserébe új menedzserük komoly készpénz-juttatást biztosított nekik.

Klei időközben eladta a Get Back filmet a United Artistsnak, s Phil Spector amerikai producer próbált életet lehelni a fiókba került Get Back felvételekbe. Spector 100 rögzített dalon, 24 órányi szalagon rágta át magát. Az eredmény a Let It Be lett, mely Angliában 1970. május 8-án jelent meg, dobozos csomagolásban, kísérőfüzettel kiegészítve. Két további Beatles-album terve is felmerült, ugyanebből az anyagból: kiadták volna az újra felvett régi számokat (mint a Norwegian Wood és a Love Me Do) gyűjteményét, valamint egy mások dalaiból összeállított rock’n’roll albumot (a Blue Suede Shoes-tól a Track Of My Tearsig).  Ezek a lemezek sajnos nem jelentek meg – legalábbis egyelőre nem.

Az eredeti, nyers hangzású felvételeket a Let It Be számára Spector teljesen újrakeverte, vonóskíséretet tett a Let It Be-hez, az I Me Mine-hoz, az Across The Universe-hez és a The Long And Winding Road-hoz, mely utóbbi 14 tagú háttérkórussal is kiegészült. Toldozott-foltozott hattyúdal ez az album, de a felduzzasztott produkció mögött néhány nagyszerű dal bújik meg.

A Get Back rockos élő dal, s kislemezként az óceán mindkét partján a csúcsra került. Azonkívül ez az egyetlen Beatles-szám, melyen elismerik egy vendégzenész részvételét: a címke szerint „a Beatles Billy Prestonnal” adja elő. A The Long And Winding Road Paul egyik legkedveltebb dala lett, mindenki számára jelent valamit.

A Let It Be üzenete ugyanígy különösen találó volt – nem a múlton való gondolkodás ideje volt ez, az új évtized telve volt a jövendő reményeivel.

John szólópályája 1970-ben már virágzott. Give Peace A Chance című nagyszerű himnusza 1969-ben világszerte nagy siker volt, s az ezt kísérő bed-inek (ágyban tartott tüntetések) végre szilárd identitást adtak neki – igaz, meglehetősen sajátosat. Még a színpadra is visszatért a Plastic Ono Banddel.

George a Zapple Records (az Apple egyik leányvállalata) számára készített experimentális szólóalbumot, és egy kis publicitással kísért turnén játszott Delaney & Bonnie gitárosaként. Úgy látszott, Ringo a maga részéről elégedett színészi karrierjével, hiszen Peter Sellers oldalán játszott a The Magic Christian című filmben. Irónikus módon éppen az a Beatle oszlatta fel végül a zenekart, aki az utolsó 18 hónapban azért küzdött, hogy összetartsa. Amikor 1970. április 17-én Paul megjelentette agresszív módin McCartney névre keresztelt bemutatkozó albumát, a Beatles története véget ért.

A Beatles végülis tovább élt, mint 1964 mámorító napjaiban bárki gondolta volna - bizonyosan tovább, mint azt John Lennon gondolta. Ahogy egyszer nyilatkozta:

"Lehetünk önhittek, mondhatjuk, hogy kitartunk 10 évig, de amint ezt kimondod, rájössz: szerencsénk van, ha három hónapig kitartunk."