Az összes liverpooli hely közül éppen az lett a Beatles otthona, amelyikről szinte senki sem gondolta volna, s a pince hamarosan Nagy-Britannia, majd később, ahogy a Beatles-mánia terjedt, a világ leghíresebb klubja lett.   

         A szóban forgó klub pedig nem más, mint a Cavern a Matthew Streeten, s azért volt valószínűtlen, hogy ezt választják, mert először is kicsi volt, s a Beatles hatalmas tömegeket vonzott, ezenkívül arról volt híres, hogy minden este országos hírű jazzegyüttesek lépnek fel ott.

         „Mindig is jazzellenesek voltunk. – mondta Lennon – Szerintem szar zene, még hülyébb, mint a rock’n’roll. Csak olyan diákok hallgatják, akik Maeks&Spencer pulóvert hordanak.”

         1962 februárjában volt az első koncertjük, amit a Cavernben Beatles néven adtak – három évvel korábban már játszottak ott, akkor még mint a Quarryman. Az első alkalom után elhalmozták őket felkérésekkel. A műsor változatos, vad számokból állt, Lennon-McCartney-daloktól a sebtében összetákolt alkalmi darabokon át az olyan amerikai TOP 20 sikerekig, mint Chan Romeótól a Hippy Hippy Shake. Ez tuóbbi McCartney egyik kedvenc dala volt, s annál szerencsésebb, hogy a brit listákra nem tudott betörni.

         Bár a banda családtagjait jobbára nem hatotta meg a Beatles sikere, Mrs. Harrison rendszeresen ott állt a tömegben, s a lányokkal együtt sikoltoztott.

         A Beatles első fellépése a Cavernben biztosította számukra a rendszeres koncerteket, csak az április, május és június maradt ki, amikor újra felajánlották nekik, hogy a hamburgi Top Ten Clubban játszanak. Sutcliffe másra sem vágyott, mint erre a szerződésre. Liverpoolban nem vették vissza a művészeti főiskolára, s a csalódás csak felerősítette benne az érzést, hogy igazából nincs helye a bandában. Most már másra sem tudott gondolni, minthogy visszatérjen Hamburgba, és menyasszonyával, Astriddal lehessen. Az út egyik fénypontját a Beatles első profi lemezének felvétele jelentette volna.

         Keményebben dolgoztak, mint valaha. Este hétkor felmentek a színpadra, s a Tony Sheridan énekes vezette másik brit bandával felváltva, hajnali háromig játszottak. Ezúttal már a klub tetőterében laktak, ami még mindig nem volt éppen a Hilton, de azért a Bambi Kinónál mindenképpen jobb volt.

         Hamburgban Stu némileg kettős életet élt. Nappal művészetet tanult, éjjel zenélt, és szinte egyáltalán nem aludt. Egyre kevesebbszer lépett fel a bandával, míg végül Paul McCartney vágya teljesült, és átvehette a basszusgitárt.