1962. január 4-én a Mersey Beat közzétette első közvélemény-kitatásának eredményét: a Beatles messze megelőzött mindenki mást. Epstein kitartó munkája nyomán pedig a Polydor (Nagy-Britannia) mindjárt másnap kiadta a My Bonnie Lies Over The Oceant, „Tony Sheridan & The Beatles” címkével.

1962. január 24-én a NEMS irodájában folytatott megbeszélés után a Beatles szerződést kötött Epstein új menedzsercégével, a NEMS Enterprises-szal. Epstein kezdettől fogva ragaszkodott hozzá, hogy rendezettebbé tegyék a produkcióikat. Azt akarta, hogy változtassák meg színpadi viselkedésüket, legyenek elegánsabbak, pontosabbak, tartsák magukat egy szigorú műsorlistához, és egy alkalommal ne játsszanak többet 60 percnél. Februárban azonban rossz hírt kaptak: a Decca a Tremeloest szerződtette. Ez volt Epstein első menedzseri kudarca. A dolog határtalanul dühítette, és a lemezcég képviselői előtt kijelentette, hogy a Beatles „nagyobb lesz, mint Elvis”. Még mindig dühös volt, amikor megszervezte, hogy a Beatles a Parlophone Records meghallgatási és felvételi vezetője előtt is bemutatkozhasson. Az említett vezető nem volt más, mint George Martin – Epstein mellett a másik ember, aki a banda művészi fejlődésében később meghatározó szerepet játszott.

Martin az EMI alvállalatánál, a Parlophone-nál dolgozott. Keveset tudott a popzenéről. Addigi legsikeresebb lemezei között kizárólag könnyen hallgatható tingli-tanglikat és komédiások prózai albumait találjuk. Olyanokkal készített felvételeket, mint Peter Sellers és Peter Usinov. Amikoz azonban Epstein lejátszott neki néhány Beatles-dalt, Martin ígéretesnek tartotta őket. Amikor azután 1962 júniusában személyesen is találkozott a fiúkkal, első látásra „elragadónak” találta őket. Már a Decca-szalagok alapján előkészített egy szerződést, s miután a fiúk az Abbey Roadon bemutatkoztak, azt gondolták, máris nekiláthatnak, hogy elkészítsenek egy lemezt.

Martin azonban nem így gondolta. Nem tetszett neki Pete Best kapkodó dobolása, de a banda anyagának kiválasztásával sem volt elégedett. Mindazonáltal érzett bennük valamit.

A januári Decca-felvétel és a George Martinnal való találkozás közötti időszakban a Beatles korántsem ült ölbe tett kézzel. A tavaszi éved legfontosabb eseménye a manchesteri Playhouse Theatre-ben adott márciusi koncertjük volt. Itt viselték először a később jellegzetessé vált 40 fontos tweed-öltönyüket, a jól ismert, alig pár milliméteres hajtókával és a hozzá illő nyakkendővel.

Ugyanakkor ez volt első fellépésük a BBC Radiónál, amit azután több tucat követett, köztük saját, önálló sorozatuk számos olyan dallal, amelyek később soha nem szerepeltek lemezeken. Manchesterből azután áprilisban újabb hat hétre Hamburgba repültek, ahol Astrid Kirchherr tragikus hírrel fogadta őket: Stuart Sutcliffe 1962. április 10-én agyvérzésben meghalt. Két évvel korábban egy liverpooli koncert után megtámadták a parkolóban, s attól fogva egyre kínzóbb fejfájások gyötörték. Huszonegy éves volt.