The Beatles
The Beatles
Hello Goodbye

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
The Beatles
 
The Legend
 
Come Together
 
Thank You Girl(s)


Szeretném megköszönni Cat Black-nek, Fanninak és Katerinának a sok bátorítást, hiszen az ő támogatásuk nélkül biztosan nem jutottam volna el idáig! Köszönöm, lányok!

Köszönet mindenkinek, aki ellátogat ide, hogy egyáltalán idelátogat, hogy regisztrál és  hogy szintén bátorít a dicséreteivel. Nagyon sokat jelentenek nekem! Köszönöm!

És Thank you Boys, amiért létrehoztátok ezt a fantasztikus együttest, a BEATLES-t (hogy névszerint kinek köszönhetem, abba most inkább nem mennék bele, hiszen ezzel írók ezrei foglalkoznak többszázoldalas könyveikben).

Ja, és köszi George-nak, amiért van egy fia:).

Kata


 
Extrák
Extrák : CD-ajánló

CD-ajánló

  2005.08.19. 12:10



Az albumon összesen 36 dal hallható. A műsor átfogó képet ad Macca munkásságának jókora részéről, a legkorábbi Beatles-dalotól kezdve a legutóbbi, 2001-es szólólemez anyagáig. Tulajdonképpen a dalok összeválogatása most is ugyanazon az elven alapul, mint a zenész 1989/90-es és 1993-as turnéja esetében: elmaradhatatlan, bombabiztos Beatles- és Wings-slágerek (Let It Be, Hey Jude, Band On The Run, Live And Let Die stb.), dalok az éppen aktuális stúdióalbumról (esetünkben a Driving Rain-ről), és meglepetésként néhány ritkán vagy még sosem játszott gyöngyszem. Az ínyencek mindenképpen az utóbbi csoportba sorolható nótáknak fognak leginkább örülni. Olyan elfeledett kincsek csendülnek itt fel, mint a jó rockos Getting Better és a gyönyörű She's Leaving Home a kultikus Sgt. Pepper lemezről (a világörökség részét képző album, aki még nem hallotta, az szégyellje magát!), a John Lennon emlékére írt Here Today vagy - abszolút csúcspontként - a másik, sajnos már eltávozott Beatles-tag, George Harrison egyik legismertebb szerzeménye, a Something. Akinek valaha is jelentett valamit a Beatles, az el tudja képzelni, micsoda kuriózum és élmény ezt a dalt Sir Paul énekével hallani! Pláne, hogy az ő változata nem éppen szolgai másolata az eredetinek: amolyan McCartney-s módon kiemeli a dal optimista vonatkozásait. Macca egy szál ukulele (Hawaii húros hangszer) kíséretében adja elő a számot, teljesen új dimenziókba helyezve azt.

Nem esett még szó a kísérőzenészekről, pedig kizárólag dicséretet érdemelnek: Rusty Anderson és Brian Ray személyében roppant erős a gitáros szekció, Abe Laboriel Jr. a doboknál remekel, Wix Wickens billentyűsnek pedig ez már a harmadik turnéja Paullal. Furcsa ellentmondás, hogy az együttes ebben a felállásban még csak egyetlen számot játszott el együtt a mostani koncertsorozat előtt, produkciójuk mégis összhangról, összeszokottságról árulkodik. Talán még sosem szólt ilyen energikus fiatalossággal a Hey Jude vagy a Jet, Rusty Anderson érzelmekben gazdag gitárjátéka a Let It Be-ben pedig nyugodt szívvel az eredeti George Harrison-féle gitárszóló mellé állítható. A Live And Let Die ismét nagyon ütősen repeszt (akármennyire is szeretnék az ellenkezőjét hinni a Guns N' Roses rajongók, ezt a számot NEM Axl Rose írta!!!), a füst, hangrobbanás és tüzijáték, amelyet a szám közben használnak, alaposan a frászt hozza a közönségre (jelen sorok írója ezt már a '93-as turnén is személyesen tapasztalta, és tulajdonképpen azóta se tért még magához...)

Ennek kapcsán azonban szeretnék kifejteni valamit. Szép dolog a monumentális hangzás meg a gigantikus showelemek, ám aki ezek mögé bújva próbálja meg elrejteni tehetségének hiányát, az illuzionista. Paul McCartney azonban nem illuzionista, hanem igazi művész. Mert arra csak a legnagyobb művészek képesek, hogy több szám erejéig teljesen egyedül álljanak ki a közönség elé, totálisan elvarázsolva őket. Paul ezek közé tartozik. Egyedül, egy szál akusztikus gitárral és tiszta, természetes hangjával ad elő olyan dalokat, mint a Blackbird vagy az Every Night, s talán ekkor jön át leginkább a zsenialitása.

A végtelenségig folytathatnám ezt a cikket, akkor se lennék képes felhozni bármilyen érvet a Back In The World megvásárlása ellen. Aki igazi Macca-fanatikus, az mindenképpen benevez erre a korongra is (és jól is teszi, ugyanis a Wings Over America óta a legjobb McCartney-koncertalbum), aki pedig most kezdene ismerkedni a - túlzás nélkül állítható - legnagyobb élő zeneszerző Beatles-beli és poszt-Beatles munkásságával, annak nagyszerű kiindulási pont ez a dupla CD.

 
Disc 1
1. Hello Goodbye
2. Jet
3. All My Loving
4. Getting Better
5. Coming Up
6. Let Me Roll It
7. Lonely Road
8. Driving Rain
9. Your Loving Flame
10. Blackbird
11. Every Night
12. We Can Work It Out
13. Mother Nature's Son
14. Carry That Weight
15. The Fool on the Hill
16. Here Today
17. Something
Disc 2
1. Eleanor Rigby
2. Here, There and Everywhere
3. Calico Skies
4. Michelle
5. Band on the Run
6. Back in the USSR
7. Maybe I'm Amazed
8. Let 'em In
9. My Love
10. She's Leaving Home
11. Can't Buy Me Love
12. Live and Let Die
13. Let It Be
14. Hey Jude
15. The Long and Winding Road
16. Lady Madonna
17. I Saw Her Standing There
18. Yesterday
19. Sgt Pepper / The End

 


George Harrison 14 év szünet után kezdett el dolgozni egy új stúdiólemezen, melyet már nem volt módja befejezni, de a halálának első évfordulóján megjelent Brainwashed (Jeff Lynne utólagos produceri polírozása ellenére is) az egyik legjobb szólólemeze lett.

A sikeresnek számító, ám inkább enervált hangzású 1987-es Cloud Nine című album óta Harrison nem jelentett meg újabb lemezt. A Brainwashed anyagának nagy részét már úgy írta, hogy tisztában volt gyógyíthatatlan agytumorával. Egyfajta elköszönés tehát, mely mélyen személyes hangvételű. Dalok az ellene elkövetett 1999-es merényletről, a rák elleni permanens küzdelméről, a közelgő halálról, az életet éltető hitről és - a címadó felvételben - az önálló gondolkodásért való harcról. A zenét nagyrészt egy kvartett rögzítette: Harrison mellett 24 éves fia, Dhani Harrison gitározott, a számok többségében Jim Keltner ült a dobok a mögött, mindenféle egyéb instrumentumon pedig a közeli jóbarát, az Electric Light Orchestra vezetője, Jeff Lynne működött közre. Az egyetlen baj a lemezzel szintén nála keresendő. Harrison ugyanis egy nyers, demószerű albummal szeretett volna búcsúzni, ezzel szemben a csak félig rögzített anyagot Lynne producerként egyszerűen túlöltöztette: telepakolta azokkal az unalmas-jellegtelen gitárfátylakkal és vonóskörítéssel, melyek legutóbbi saját albumát (Zoom) is a mocsárba süllyesztették. Szerencsére a remek dalok azért többségében megmentik a helyzetet. A kiváló zongorista, Jools Holland és zenekara társaságában felvett feldolgozás, a Between The Devil And The Deep Blue Sea jópofa kis darab lett (részben George ukulele játékának köszönhetően), az első kislemezdal, a Stuck Inside A Cloud ábrándos, a Looking For My Life pedig múltidéző. Az instrumentális Marwa Bluesban még egy nagyot penget a Beatles szólógitárosa, de a legszebb a Pisces Fish - az bizony a klasszikus All Things Must Pass albumra is felfért volna.

 


The Beatles: Let It Be... Néked 

 Let It Be album, ahogy a Beatles elképzelte? Hát nem. A Beatlesnek nem igazán volt koncepciója az 1969 januárjában felvett - eredetileg egyszerű, élőben rögzített lemeznek, később filmzenének szánt - album végső változatát illetően. A mostani „csupasz” verzión pedig már csak McCartney véleménye lehetett mérvadó, neki fájt leginkább a Phil Spector producer által szabott „kosztüm”. A … Naked nem szenzációs kiadvány, műélvezők nyugodtan maradhatnak az eredeti változatnál, keményvonalas Beatles-rajongóknak viszont kihagyhatatlan.

1969-ben kiszenvedett a Beatles. A januári film- és stúdiófelvételek már nagyon keservesen mentek, az ekkoriban felvett tetőkoncertet nézve pedig az lehet az érzésünk, hogy a zenekarból áradó boldogság forrása a megkönnyebbülésből táplálkozik. A megkönnyebbülésből, hogy valaminek a végére értek. A nyár elején rögzített utolsó közös nagylemez, az Abbey Road abszolút méltó koronája és összegzése munkásságuknak, igazi „mindent bele” hattyúdal, a végül csak 1970 áprilisában kijött Let It Be pedig már nem az ő felügyeletük alatt került végső formájába. Lennonék tudták, hogy ennek még meg kell jelennie, de gyakorlatilag mind a négyen teljes közömbösséggel figyelték a lemez sorsát: legyen, amilyen lesz. A filmfelvételek idején készült anyagokat, a tetőkoncert szalagjait és egy korábbi válogatáslemezre készült dalt (az Across The Universe-t, mely jószerével Lennon akusztikus gitáros szólódala volt) Phil Spectornak, az ifjú producerzseninek adta Lennon, McCartney tudomása nélkül, Spector pedig a maga jellegzetes wall of sound hangzásában megkeverte azokat (az összes hangszer egyforma erősségű megszólalása volt a „hangokból álló fal”, melyet a legendás producer az általa futatott soul énekegyüttesek után Leonard Cohennek, a Ramonesnak és legutóbb a Starsailornak is megépített). Az ily módon született Let It Be nagylemez persze nem tetszett a tagoknak, de a zenekar a kiadás után egy héttel hivatalosan is feloszlott és egyiküket sem érdekelte különösebben a korong utóélete. A rajongók persze megvették, de tény, hogy a Betales kései korszakának (1965-70) leggyengébb produktuma volt, nemcsak a megszólalása, hanem a dalok színvonala miatt is. Közhely, de természetesen még így is olyan lemez, melyre a legtöbb popzenekar élete legjobbjaként emlékezne.

Most azonban eljött az idő az eredeti – Glyn Johns által rögzített és George Martin jelképes felügyelete mellett készült – szalag kiadására, alighanem McCartney legnagyobb örömére, hiszen Spector az ő dalaiban tette a legnagyobb kárt. Ha már kiadták, természetesen technikailag feljavított verzióban tették, az eredetileg Get Back címen tervezett album dalsorrendjét nagyjából tartva, de a Maggie Mae című népdalfeldolgozást, valamint a Dig It című közjátékszerű szösszenetet kiejtve, helyettük pedig egy korabeli B-oldalas számot, a Don’t Let Me Down című tökéletes popdalt beillesztve. Nos a … Naked kicsit olyan, mintha McCartney-szólólemez lenne néhány vendégdallal. Már csak azért is, mert akkoriban már csak az ő erőfeszítései tartották egyben a négyest, no és persze, mert az ő hangját most kis csalással kiemelték. A bluesos, countrys, proto-hard rockos hangulatok eleve szokatlanná és a sutává tették az anyagot (hogy "ős-garázsrock" lenne, az talán túlzás), a csupaszság pedig nagyon jelen van - valószínűleg ilyen verzióban, koncepció ide, vagy oda, végül soha nem adta volna ki a Beatles a felvételt (mondhatni, még dolgoztak volna rajta). McCartney nagy balladái közül a Let It Be mindkét verzióban működik, így zongorára és billentyűsökre meztelenítve ugyanúgy, mint Spector nagyzenekari vonósaival és fúvósaival. A Long And Winding Road viszont egyértelműen az új kiadvány nyertes felvétele, annak nagyon nem tett jót a szirupos kórus és a vonós hangszerelés (tevőlegesen is ez a dal tett pontot a zenekar haláltusájára: McCartney halálra fagyott arccal hallgatta az engedélye nélkül készült hangszeres dúsítást és abban a percben bejelentette kilépését). Külön érdekesség, hogy a dal eredeti verzióján, mely az Anthology harmadik részén hallható, még pontatlanságokkal teli Lennon basszusjátéka, mostanra viszont ezt is kijavították – tehát nem egészen az eredeti felvételt halljuk! Az Across The Universe annak idején nyert Phil Spector ötleteivel, itt viszont a korábbi verzió szintén javított kiadása szerepel. A többi dal nagyjából erősebb a Spector-féle verzióban, mint a mostaniban.

A Let It Be… Naked limitált kiadásának bónuszlemeze szigorúan a gyűjtőknek jelent érdekességet: elvileg 21 percig hallhatjuk a tagokat munka közben, beszélgetni, dalvázlatokat bemutatni egymásnak, de a szöveges részek egymásra montírozása miatt azok alig érthetők, az átlagosan 25 másodperces dalvázlatok pedig nem sok élményt nyújtanak, még a két nagyon ritkán elcsíphető dalrészlet (Because I Know You Love Me So, Fancy My Chances With You) és az Imagine nagyon korai instrumentális vázlata sem.

 


The Beatles: Live At The BBC

Amikor az EMI útjára bocsátotta Live At The BBC című sorozatát, kézenfekvő volt, hogy kiadják azt a Beatles-anyagot is, melyet már 1982-ben megígértek, de megjelenése akkor meghiúsult, mert a BBC és az EMI képtelen volt egyezségre jutni egymással. A lemez végül 1994-ben látott napvilágot, 2001-ben pedig változatlan formában újra kiadták, hogy a hamarosan Magyarországon is megjelenő Beatles Antológia című könyv olvasása mellé legyen hallgatnivaló is.

A Beatles 1962 márciusa és 1965 júniusa között 52 BBC-rádióműsorban szerepelt (melyek közül több önálló műsorsorozat volt: Side By Side, Pop Goes The Beatles, From Us To You), ahol 88 különböző számot adott elő, köztük 36 olyat, ami stúdióváltozatban egyáltalán nem készült el. Ebből született a válogatás, mely 56 dalt és 13 szöveges összekötőt, interjúrészletet tartalmaz, köztük 30 olyan - jórészt amerikai - rock'n'roll-, rhythym & blues- vagy soulfeldolgozást, amit a Fab Four sehol máshol nem játszott, továbbá a From Me To You szignállá alakított verzióját és egy saját szerzeményt, melyet a Billy J. Kramer and the Dakotas számára írtak és a Beatles előadásában csak itt hallható. A többi saját dal, illetve olyan feldolgozások, amelyekből készítettek stúdiófelvételt, de gyakran ezek is újszerűen hatnak, annyira sokat dob rajtuk a testes élő hangzás. Ennyit a tényekről, a rendkívül informatív, 48 oldalas borítófüzet minden egyebet elárul, a többi pedig vérmérséklet kérdése. A zenekar zsenialitása és hangszeres tudása (valamint hűvös profizmusa) ezeken az ujjgyakorlatszerű rádiószerepléseken is átviláglik, pedig csak ezután jelent meg a Rubber Soul és a többi klasszikus Beatles-album.

Rajongóknak mindenesetre kötelező, gyűjtőknek meg egyszerűen nélkülözhetetlen.

 


Glass Onion: Songs Of The Beatles

Nincs még egy együttes a poptörténelemben, amelynek dalait annyiszor és annyian dolgozták volna fel, mint a Beatles szerzeményeit. A feldolgozóiparból nem maradtak ki az amerikai fekete dzsessz, soul, funk és rhythm & blues előadók sem, akiknek 1966 és 1975 közti (zömében az Atlantic kiadónál készült) Beatles-átirataiból lenyűgöző válogatás született.

A Beatles-tagok (elsősorban a két fő szerző, Lennon és McCartney) arról voltak híresek (többek közt), hogy mennyi zenei stílust voltak képesek integrálni dalparkjukba, így az sem meglepő, hogy ezek a klasszikus dalok milyen kiváló alapanyagot nyújtanak a különféle stílusokban való újraértelmezéshez. Márpedig hogyha a zseniális fehér szerzők ihletett és perfekt dalainak átalakításhoz a korszak legprofibb és legvirtuózabb fekete muzsikusai fognak hozzá, abból nyilvánvalóan valami egészen káprázatos dolog születik (még ha nem is lesz olyan népszerű, mintha a jóképű eredeti szerzők adnák elő). Nos a korszak egyik legfényesebb dzsessz/soul/R&B/funk kiadója, az Atlantic raktárában szászszámra gyűltek a fúvósdús Beatles-feldolgozások, melyekből most 21-et hallhatunk 72 percben. Már a legelső számtól, a válogatás címéül választott Glass Onion Arif Mardin-féle pszichedelikus soul átiratától elszállunk, és utána olyanok tartanak bennünket a magasban, mint Ella Fitzgerald, Aretha Franklin, Carmen McRae, az orgonista Shirley Scott, Herbie Mann vagy a Meters funkegyüttes (sőt külön öröm hallani Little Richardot, amint visszaveszi az egy évtizeddel korábbi kölcsönt), de a kvázi ismeretlen előadók is nagyokat dobnak. Talán csak a népszerű komikus, Bill Cosby Sgt Pepper... feldolgozását kellett volna kihagyni...

 


Paul McCartney: Driving Rain

George Harrison még éppen megérhette egykori zenésztársa, Paul McCartney első XXI. századi lemezének megjelenését.

McCartney nemcsak zenésztársát veszítette el, de legutóbbi sorlemeze, az 1997-es Flaming Pie óta elhunyt felesége, Linda McCartney is. Paul mégsem roskadt magába, először is egy virgonc rock'n'roll feldolgozáslemezt adott ki 1999-ben (Run Devil Run), készített egy kísérleti kollázsalbumot a walesi Super Furry Animals tagjaival, majd vicces módon (zelleren!) működött közre az ő Rings Around The World albumukon, újra megnősült, kibocsátotta a hetvenes évekbeli Wings-korszakot összefoglaló retrospektív dupla CD-t (Wingspan), majd megújult erővel elkészítette szólókarrierje egyik legegységesebb anyagát Driving Rain címmel.

Bár az olyan kimagasló sláger nincs rajta, mint a '93-as Hope Of Deliverance, vagy a '97-es Young Boy, de az ezeket is tartalmazó Off The Ground és Flaming Pie albumoknál sokkal vagányabb és összeszedettebb, kevesebb az üres pillanat, mint az előbbin, és fiatalosabb az utóbbinál, ráadásul úgy korhű, hogy semmi felesleges modernkedést nem vet be. A színesítő elemek sem akrobatamutatványok, mindössze a megfelelő helyen elszórt zongorás, fúvós és vonós körítés, pont annyi, hogy nem lesz sem magamutogató, sem unalmas az album. Nehéz kiemelni bármit is, bár a Riding Into Jaipur keleties hatásai szólhatnának Harrisonnak is, a záró 10 perces Rinse The Raindrops pedig egészen váratlanul elszállós.

A meleg szobák és a téli semmittevések remek kiegészítője.

 


Wingspan - Hits and History

Paul McCartney a Beatlesből való kiválása után Wings néven alakított új zenekart feleségével, a billentyűs-vokalista Lindával és Denny Laine gitárossal (ex-Small Faces), és a következő évtizedet együtt csinálták végig. Ennek a korszaknak a legnagyobb slágerei, illetve az énekes által legkedveltebb dalai sorakoznak ezen a dupla CD-n.

A Beatles 1966-ban hagyott fel a turnézással, így Paul nagy örömmel kezdte újra. Beszálltak a furgonba, vitték a gyereket is, és úgy járták az országot, egyetemi bulikon játszottak, gyakran meghirdetetlenül. A McCartney-, illetve Wings-kiadványok eleinte nem keltettek túl nagy visszhangot, de aztán '73-ra a James Bond filmbetétdalnak írt Live And Let Die és a Band On The Run album idejére Paul már teljesen magára talált dalszerzőként is, az évtized közepére pedig már a legnagyobb tömegeket vonzó sztárzenekarok közé számított a Wings, mely egészen addig a bizonyos japán turnéig működött, ahol az énekest letartóztatták egy kis fű miatt.

McCartney most ebből a korszakból válogat, sőt még egy kicsit tovább is csúszik, egészen 1984-ig, tehát négy nyolcvanas évekbeli szólóalbum is beleesik (végül is Linda és Denny azokon is játszik), igaz ebből a korszakból a két legnagyobb slágere, a Stevie Wonderrel készült Ebony & Ivory duett és a Michael Jacksonnal közös Say Say Say nem került ide. A Hits alcímű CD-n a slágerek (a botrányt keltő szövegű Hi Hi Hi, a minden idők legnagyobb példányban eladott kislemezei közé tartozó Mull Of Kintyre , a Let 'Em In, a No More Lonely Nights vagy a legutóbb a Moulin Rouge filmzenelemezen is megidézett Silly Love Song) sorakoznak, a History feliratú korong pedig további családi kedvenceket gyűjt egybe (egyetlen kiadatlan dala épp egy családi éneklés a lemezzel egyidőben elkészült, szintén Wingspan címet viselő dokumentumfilmből)..

Kedves, jól megcsinált dalok, szépen oda lehet tenni a nemrégiben újra megjelentetett John Lennon-albumok (Plastic Ono Band, Double Fantasy) és George Harrison klasszikus szólóalbumának, az All Things Must Passnak bővített újrakiadása mellé.


John Lennon/Plastic Ono Band

Az 1968-69-es avantgárd albumtrilógia (Two Virgins, Life With The Lions, Wedding Album) után, 1970 végén megjelent cím nélküli John Lennon/Plastic Ono Band-nagylemez volt az egykori Beatles-vezér szólókarrierjének első olyan stúdióalbuma, ami a nagyközönség számára is élvezhető volt (és első abban is az, hogy ez már a Beatles hivatalosan bejelentett feloszlása után jelent meg). Most, megjelenésének harmincéves évfordulóján újra kiadták, feljavított hangminőségben, két bónuszdallal kiegészítve.

Ez a lemez igazi klasszikus: puritán, minimalista, ám puritánságukban és minimalizmusukban is zseniális dalok gyűjteménye (Mother, Hold On, I Found Out, Working Class Hero, Isolation, remember, Love, Well Well Well, Look At Me, God, My Mummy's Dead - a minimalizmus már a címekben is feltűnő), melyekben a szerző kiénekli magából gyermekkori traumáit, aktuális dühét, jövőbe vetett hitét. A lemez legnagyobb részében csupán csak egy basszista és egy dobos (Ringo Starr!) kíséri a zongorán vagy gitáron játszó Lennont (Yoko Ono csak spirituális dísz, hál'istennek). A társproducer a már akkor, ifjú kora ellenére is élő legendának számító Phil Spector volt, aki azonban még nem vonta be a dalokat olyan stúdiómázzal, mint az egy évvel későbbi Imagine albumot.

A két bónuszdal egyike a Power To The People, ami azokban a hónapokban jelent meg kislemezen, továbbá a Do The Oz című blues, ahol a címbéli fiktív tánc, az Oz vélhetőleg az azonos nevű korabeli underground újságra utal.


John Lennon: Milk And Honey

Az eredetileg 1984-ben, posztumusz kiadványként napvilágot látott Milk & Honey akár John Lennon "utolsó utáni" sorlemezének is felfogható.

Lennon 1975-től kezdve öt évig nem adott ki semmilyen anyagot. Amikor végre újra hangszert ragadott a kezébe, akkor megírt 15 dalt, melyeket 1980 augusztusától feleségével, Yoko Onóval közösen vett fel. Összesen 22 felvételt rögzítettek, ugyanis Ono is írt hét számot, melyek fel is kerültek a Double Fantasy című lemezre egymást váltva hét Lennon-dallal. A maradék Lennon-szerzeményeket terveik szerint szintén megosztott lemezen jelentették volna meg, ám Johnt 21 nappal a Double Fantasy megjelenése után, 1980. december 8-án lelőtték és a szalagok négy évig érintetlenek maradtak. Yoko Ono 1983-ban felvett melléjük még hat (affektálva előadott, gyengécske, new wave-ízű) számot és szerkesztett egy új albumot, ahol az előzőhöz hasonlóan felváltva sorakoznak Lennon- és Ono-szerzemények, mintegy egymásnak felelgetve (még az album alcíme is megegyezik a korábbiéval: A Heart Play). Végül 1984 novemberében jelent meg a borítójával is az előzményeket idéző Milk And Honey, melyen hat érdemleges felvétel szerepel: hat szokás szerint zseniális Lennon-dal. Öt szám az 1980-as stúdiófelvételekből (három gyors rock'n'roll és két furcsa ritmikájú ballada) és egy otthon készített, zongorán előadott, dobgéppel kísért, esküvői dalnak szánt demó, a Grow Old With Me.

Az újrakiadás különlegessége a digitalizált hangminőségen kívül néhány ritka közös fotó és három kiadatlan felvétel: egy Ono-demó 1980-ból (I'm Moving On), egy az I'm Stepping Out házi felvétele Lennontól és a Double Fantasyról származó, eredetileg Ono által szerzett Every Man Has A Woman Who Loves Him Lennon tolmácsolásában. A legvégén hallható Lennon utolsó interjúja, melyet halála előtt öt órával rögzítettek.

 


Concert For George

George Harrison 2001. november 29-én hunyt el. Utolsó stúdiólemeze (Brainwashed) a következő évben jelent meg, halála egyéves évfordulóján pedig az egykori zenésztársak és barátok tartottak tiszteletkifejező emlékkoncertet, szinte kizárólag az ő dalaiból. Ennek a filmre is rögzített eseménynek jelent meg dupla lemezes kiadása a második évfordulóra.

Egy dolog válik már a címekre pillantva is nyilvánvalóvá: Harrison legalább tucatnyi instant klasszikus szerzője, ami akár a Lennon-McCartney páros árnyékában, akár szólóban (lásd: All Thing Must Passs) jelentős teljesítmény. A közreműködő zenészek (Paul McCartney, Ringo Starr, Eric Clapton, Jeff Lynne, Billy Preston, Tom Petty, Gary Brooker, Joe Brown, Jim Capaldi, Klaus Voorman, Dhani Harrison stb.) igyekeztek ihletetten, mégis hűen tolmácsolni az eredeti darabokat, ami egy – ha nem is kiemelkedő, de – tisztességes tribute koncertet eredményezett. Az esemény kronológiáját követve az első lemezen Harrison indiai kötődései elevenednek fel, a tanítómester Ravi Shankar lánya, Anoushka játszik szitáron két hosszabb (8 és 23 perces) tradicionális hangulatú szerzeményt, illetve adja elő Jeff Lynne-nel közösen a világ egyik legelső szitáros popdalát (The Inner Light). A nem könnyű első lemez után (mely szerencsésebb lett volna további ismert, indiai kötődésű Harrison-szerzeményekkel, mint a Love You To vagy a Within You Without You) a második korongon a George-féle Beatles-dalok és – főképp korai – szólószerzemények szerepelnek. Csupa-csupa kiemelkedő dal (If I Needed Someone, I Want To Tell You, Here Comes The Sun, Beware Of Darkness, Isn’t It A Pity, Give Me Love) nem több, mint korrekt előadása. Legkevésbé Tom Petty és zenekara érezte a szellemiséget (Taxman, I Need You), leginkább persze McCartney (a For You Blue, az All Things Must Pass, illetve Claptonnal kiegészülve a Something és a While My Guitar Gently Weeps című dalokban), ám a legjobb pillanat az egykori session billentyűsé: Billy Preston a My Sweet Lordot teszi még karakteresebbé. Hiánylista is felállítható: 1973 utáni szerzemény csupán egyetlenegy szerepel (és az sem a magyar rádiók leggyakrabban játszott Harrison-száma, az I Got My Mind Set On You, hanem a Handle With Care a Traveling Wilburys szupergrupp idejéből), de a kései, pszichedelikus Beatles-dalait (Piggies, Only A Northern Song, It’s All Too Much) is előadhatta volna egy korszerű zenekar (mondjuk a Spiritualized), akkor máris izgalmasabb lett volna az összkép. 


George Harrison: All Things Must Pass

The Beatles. Ebben a jelentéktelen kis zenekarban kezdte karrierjét Harrison, de ott nagyon elnyomták, a közel 200 Beatles-szerzeményből mindössze 18-at szerzett ő, és csak egyetlen dal, a Something szerepelt egy kislemez A oldalán. Nem csoda hát, hogy amikor (az 1968-as Wonderwall filmzene és a '69-es Elecronic Sounds című instrumentális, kísérleti album után) elkészítette első igazi szólólemezét, az rögtön tripla lett - az viszont keltett némi meglepetést, hogy ennek ellenére is több mint hárommillió példányban kelt el. Ehhez most hozzáadhatunk még pár tízezret, ugyanis az eredetileg 1970-es All Things Must Pass 2001-ben újra forgalomba került - csinos díszdobozban, remaszterelve, bónuszdalokkal, ahogy kell.

Én speciel kifejezetten imádom a kései Beatles-lemezeken fellelhető pszichedelikus Harrison-szerzeményeket (pl. az Only A Northern Songot), meg egyáltalán, egy tehetséges szerzőről van szó, akkoriban mégis meglepő volt, hogy az első igazi McCartney- és Lennon-szólólemez között megjelent, Phil Spector keverte lemezzel és a hozzá kapcsolódó világsikerű My Sweet Lord című kislemezzel (melyért később súlyos pénzeket fizetett egy Chiffons-dal plagizálása miatt) a legígéretesebb indulást ő produkálta a négy egykori gombafejű közül. A tripla bakelit anyaga két CD-n is elfért: az egyiken az első lemez briliáns dalai, továbbá bónuszként az akkor kiszelektált dalok, eltérő verziók és a My Sweet Lord újra felvett változata, a másikon a második stúdiólemez és a harmadik lemezen megjelent sztárvendégekkel (Eric Clapton, Klaus Voorman, Badfinger-tagok stb.) közös örömzenélés kapott helyet. Kiemelni nincs mit, a legjobb Beatles-hagyományok folytatása kevesebb keleti hatással és pszichedelikus betéttel, végig magasan szárnyaló dalokkal - mindjárt a csúcson kezdte az utána gyorsan hanyatló karrierű művész.


THE BEATLES: LOVE



A Beatles zenekaré a mából nézve is az egyetemes popkultúra legnagyobb jelentőségű, titáni életműve, nemcsak nagyjából mindennek a kiindulópontja, ami zene körülvesz minket. Nyilván ezért is nehéz csak úgy Beatlest hallgatni: a sikerdalok milliárdszor lenyúzva gyagya rádiókban és szomorú bevásárlóközpontokban, a lemezek kiadva és újrakiadva, az ötletek, a dallamok közhelyekké reciklálva. A Cirque du Soleil Las Vegas-i műsorához készített Beatles-mix lehetőség arra, hogy a Beatles zseniális muzsikája közel öt évtized rárakódott kontextusaiból kiemelve álljon előttünk.

A mixet a zenekar klasszikus producere, az "ötödik Beatle" George Martin és fia, Giles szerelték össze, mint a hírekből tudjuk, a jogtulajdonosok (Paul és Ringo, illetve a két özvegy) teljes egyetértésétől kísérve. Rendelkezésükre állt minden Beatles-szalag, a megjelent számok, az alternatív verziók, a stúdióbeli dumázgatások felvételei. A lehetőség kihasználatlanul maradt, a Beatles-életmű új értelmezéséről egyáltalán nincs szó. Felbukkan szinte minden sláger (tán az egy Let It Be kivételével), nagyjából egészben. Egy-egy dalrészlet felbukkan egy-egy másik dalban, néhány mű egyvelegesül, máshova kerülnek a hangszerek arányai, egy-egy dal alternatív előadásban hangzik fel, ennyi. Nagy műgonddal, szépen összerakott bestof-mix, sok szépen kidolgozott átmenettel (és néhány meglepően elnagyolttal, de ezt minden bizonnyal a színpadi mű dramaturiájához való igazodás magyarázza) és néhány remek pillanattal (a lemezt indító, három Paul McCartney-t foglalkoztató, hangszerkíséret nélküli Because, az - Anthology-ról már ismert - intim, akusztikus While My Guitar a George Martin által írt új vonóskísérettel, a Strawberry Fields végén bemosolygó Penny Lane és Hello Goodbye, a Lady Madonna ütőhangszerekre és tapsra csupaszított intrója). Az a hülye, aki egy vegasi táncprodukciótól és Sir George Martintól várja, hogy felülmúlja Dangermouse Grey Albumát (a Beatles fehér albuma ledarálva és Jay-Z rapjeivel újra összerakva) vagy a Residents vonatkozó kollázsait.

Általában azt gondolom, hogy az eredeti Beatles-lemezeket kb. annyira érdemes kritikai górcső alá venni, mint mondjuk felhánytorgatni, hogy János evangéliuma kissé túl van írva. Lehet igaz, de már mindegy, már megváltoztatta a világot. Ennyiben a Love-projekt mégis sikeresen dekontextualizálja a zenét: el kell mondanom, hogy az Octopus's Gardennek tényleg csak ovisok számára készülő cd-ken van helye (tudom, kellett egy szám, amit Ringo énekel), illetve hogy az All You Need Is Love elég bugyuta szám szövegét és dallamát tekintve egyaránt, nem beszélve a kimondottan hülye fúvósokról. Ettől eltekintve a Love 78 perce arról szól, hogy a Beatles még mindig úgy zseniális, ahogy van. De azt a Cirque du Soleil nélkül is tudtam.


 
You Can't Do That
 
A hét...
 
Szavazások
 
John Winston Lennon
 
James Paul McCartney
 
George Harrison
 
Richard Starkey
 
Having Read A Book
 
Paperback Writer
 
Time? Beatles!
 
A Day In The Life
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2004-06-15
 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak